2010. december 22., szerda

Brumm-brumm

Délelőtt csomagot hozott a postás. Newsee, nagyon köszönöm!
Őmedvesége lapult benne, roppant szerényen. Először még azt sem árulta el, hogy fiú vagy lány, és ebben a készítője se tudott segíteni.

Azóta összebarátkoztunk és világos lett, hogy a roppant sportosnak tűnni akaró brummogó fiú. A neve pedig Maci Laci, legalábbis apu így gondolja.

Karácsony SAL készen

Tegnap este végre elkészült. Bár még most se tudom, hogy mi lesz belőle. Talán holnap kitalálok valamit.

2010. december 17., péntek

Magazin

A decemberi keresztszemes magazinba készítettem ezt a terítőt az alátéttel és a szalvétákkal.






Hardanger párnák

A múltkor mutatott párnák egyike lenyúlásra került anyu által, így kellett még egyet hímeznem.
A készre varrása is elkészült, már csak oda kell adnom őket.

Ajándékot kaptam

Délután korábban jöttem haza, mert várom a gázszerelőt (aki persze nem ért ide) és egyszer csak csenget a postás, hogy hozott nekem valami szépséget.
Úgy látszik röntgenszemei lehetnek, mert a boríték ezt a lótuszvirág nyakláncot rejtette a képeslappal együtt.

Newsee és mindenki akitől kaptam a lapot, nagyon köszönöm. Nagyon meghatottatok.

Ajándék lesz

Egyik kedves jóbarátomnak készült gyors ajándékként.


Karácsonyi SAL

Itt tartok. Talán végzek...

Newsee kapta

Többen már láttátok a hímzés részét, de most mindenki láthatja. A csomagban még volt egy anchor macis nyuszit szorongató keresztszemes készlet és némi házi aszalású gyümölcs is, ez utóbbi a boríték egyetlen le nem celluxoszott (gyárilag összehegesztett) oldalán valahogy az indulás és érkezés közt eltűnt.


2010. december 7., kedd

Új sapi


A napokban valahogy nem igazán volt kedvem böködni, annak ellenére hogy a szerencsések a másik blogomban láthattak egy kész alkotást is. Itt nem mutathatom, különben lebuknék.


Így előkerült a kötőtűm. Mivel hideg volt és csak egy sapkával rendelkeztem, az elmúlt két este zoknikötőtűk segítségével alkottam egy másodikat. Persze ma már 15 fok volt felénk.
A sikerét mutatja, hogy anyunak is kell alkotnom egyet.

A sapkát bemutató modellnek - kedvezve a női olvasóknak - egy nagyon bájos, ölelnivaló férfit kértem fel, nevezetesen Csabi macit. Jól látható, hogy milyen huncut tekintete van.