2010. december 22., szerda

Brumm-brumm

Délelőtt csomagot hozott a postás. Newsee, nagyon köszönöm!
Őmedvesége lapult benne, roppant szerényen. Először még azt sem árulta el, hogy fiú vagy lány, és ebben a készítője se tudott segíteni.

Azóta összebarátkoztunk és világos lett, hogy a roppant sportosnak tűnni akaró brummogó fiú. A neve pedig Maci Laci, legalábbis apu így gondolja.

Karácsony SAL készen

Tegnap este végre elkészült. Bár még most se tudom, hogy mi lesz belőle. Talán holnap kitalálok valamit.

2010. december 17., péntek

Magazin

A decemberi keresztszemes magazinba készítettem ezt a terítőt az alátéttel és a szalvétákkal.






Hardanger párnák

A múltkor mutatott párnák egyike lenyúlásra került anyu által, így kellett még egyet hímeznem.
A készre varrása is elkészült, már csak oda kell adnom őket.

Ajándékot kaptam

Délután korábban jöttem haza, mert várom a gázszerelőt (aki persze nem ért ide) és egyszer csak csenget a postás, hogy hozott nekem valami szépséget.
Úgy látszik röntgenszemei lehetnek, mert a boríték ezt a lótuszvirág nyakláncot rejtette a képeslappal együtt.

Newsee és mindenki akitől kaptam a lapot, nagyon köszönöm. Nagyon meghatottatok.

Ajándék lesz

Egyik kedves jóbarátomnak készült gyors ajándékként.


Karácsonyi SAL

Itt tartok. Talán végzek...

Newsee kapta

Többen már láttátok a hímzés részét, de most mindenki láthatja. A csomagban még volt egy anchor macis nyuszit szorongató keresztszemes készlet és némi házi aszalású gyümölcs is, ez utóbbi a boríték egyetlen le nem celluxoszott (gyárilag összehegesztett) oldalán valahogy az indulás és érkezés közt eltűnt.


2010. december 7., kedd

Új sapi


A napokban valahogy nem igazán volt kedvem böködni, annak ellenére hogy a szerencsések a másik blogomban láthattak egy kész alkotást is. Itt nem mutathatom, különben lebuknék.


Így előkerült a kötőtűm. Mivel hideg volt és csak egy sapkával rendelkeztem, az elmúlt két este zoknikötőtűk segítségével alkottam egy másodikat. Persze ma már 15 fok volt felénk.
A sikerét mutatja, hogy anyunak is kell alkotnom egyet.

A sapkát bemutató modellnek - kedvezve a női olvasóknak - egy nagyon bájos, ölelnivaló férfit kértem fel, nevezetesen Csabi macit. Jól látható, hogy milyen huncut tekintete van.




2010. november 24., szerda

RR és Kiri kezdemény

Ismét elkészült egy minta a fűszernövényes rr keretében. Már csak kettő vár rám.

És nem tudtam ellenállni a két hónapja beszerzett színátmenetes fonalamnak. Elkezdtem ismét egy Kiri kendőt.




2010. november 22., hétfő

Karácsonyi SAL

Itt tartok most. Bele kellene húznom mert lassan itt a karácsony.




Poháralátétek

Egy korábbi Praktikában találtam az ötletet és mivel minden volt itthon gondoltam kísérletezek.
Hát egy kicsit bonyolultabb volt, mint ahogy gondoltam így menet közben bőven alakult a leírás.




2010. november 15., hétfő

Felgombozodva

A sünis bannerra tegnap este rávarrtam "pár" gombot. Nem is értem, hogy elsőre ugyanezek a gombok miért nem passzoltak szerintem.



2010. november 14., vasárnap

Készre varrva, keretezve

Elkészült még egy karácsonyi ajándék az öcsémnek. Szegénynek vagy 3 éve ígérgetem, most végre elkészült.


A tulipánoknak sikerült keretet találnom tegnap.

A magazinos süni banner formát öltött. Eredetileg nem ezzel az anyaggal szerettem volna, B verzióként került elő ez az anyag, amire még este felíratot hímeztem, mert olyan üresnek tűnt. Valahogy még mindig nem az igazi, de nem tudom mi is hiányzik.








2010. november 9., kedd

Elkészült

Kész a tulipános kép. Ezzel elkészült az első nagyobb karácsonyi ajándék hímzés része.





2010. november 7., vasárnap

2010. november 5., péntek

Novemberi magazinba

Ezekett készítettem a novemberi magazinba. A sünisből valószínűleg banner lesz.






2010. november 2., kedd

Tulipánok

Itt tartok a tulipános képemmel. Hónapok óta, hozzá se nyúltam de most haladok. Reményeim szerint a héten elkészül. Valószínűleg karácsonyi ajándék lesz a szüleimnek.






2010. október 31., vasárnap

Nem tűntem el

Nem tűntem el, csak publikus mutogatnivalóm nincs. A decemberi magazinba hímeztem, de most hogy elkészült visszatérhetek a karácsonyra szánt dolgokhoz és a közbenső névnapi, szülinapi ajándékokhoz.

A táskás készrevarrásos ígéretemet se felejtettem el, csak még időt kérek

De hogy legyen valami kép is, a októberi magazinba készült két kis virágocska amiből képeslap lett.



2010. október 18., hétfő

Karácsonyi SAL 2. részlet

Elkészült a karácsonyi SAL 2. gömbje is. Hímzés közben az ötlött a buksimba, hogy a hópelyhek világoszölddel fognak elkészülni. De ez még persze nem biztos.


Hogy lássátok együtt a színeket, íme a hímzőstáskám képe ezekkel a színekkel.



2010. október 15., péntek

Dobozka

Elkészült a Manka féle rózsás SAL mintája. Dobozt kreáltam belőle.
Tudom, kicsit csálé, kicsit ronda, de kéretik annak betudni, hogy ebben a formában először próbálkoztam doboz gyártással.



2010. október 10., vasárnap

Heti alkotásaim

A héten nem sok minden született, csak egy pompom sál a barátnőm névnapjára, kateee fűszernövényes rr kendőjére egy levendula és magazinos hímzéssel haladtam, de ezt ugye nem mutathatom.


2010. október 1., péntek

Karácsonyi SAL


Elkezdtem én is Vfiona által indítot karácsonyi SAL hímzését.
Világoskék-szürkés hímzővásznon lesz sötétzöld fonallal. Eredetileg szép barnás, csillogós vászon volt a terv, de kiderült, hogy magasságában nem férne rá a minta.




2010. szeptember 17., péntek

Elkészült


Elkészült a fűszernövényes rr terítőm, amit egyszer már majdnem elveszettnek hittem.


2010. szeptember 13., hétfő

Családi nap

Szombaton céges családi napon voltam. Már reggel 9 felé odaértem, mert vállaltam hogy segítek hagymát pucolni a déli pörkölthöz. Ebben a volt vezérigazgató is társam volt.
Kb. 1 óra múlva ügyesen felvállaltam a fotós feladatát ami több szempontból is hasznos volt. Egyrészt egy csomó mindent ki tudtam próbálni, másrészt nem sok fotón szereplek.

A reggelt rögtön az ugrálóvárral kezdtem. Erről nincs fotó de képzeljétek el bátran, ahogy sikítozva csúszom le a felfújt légvár gyerekcsúszdáján.

A hálás szerepkörből kifolyólag volt lehetőségem kipróbálni a süthető gyurmából az ékszerkészítést. Íme a végeredmény.
A kezemre is szereztem némi díszítést. A fotó minőségéért elnézést, de hajnalban hazaérés után készült. Mivel látszott hogy nem lesz tartós akkor tudtam megörökíteni.

Délután volt borkóstoló, pálinkakóstoló. Ez utóbbin készült rólam kép két pohárral a kezemben, de még a céges gépen van.

Este vacsi után még ott maradtam a bál egy részén is, de nem táncoltam hanem kollégákkal beszélgettem.

2010. szeptember 10., péntek

Sál

A hétfőn vett fonalakból már el is készült az első sál.
Anyu kapta meg névnapjára a múltkor mutatott Santorini képpel együtt.


Vizespohár

Pár hónappal ezelőtt a munkahelyemnek hímeztem ezt a képet. Vízműnek valami vizhez köthető dolgot kellett alkoni. :-) Így került kiválasztásra ez a pohár.
A keretezése ma készült el, hétfőn kikerül a falra. Kíváncsi vagyok mit fognak szólni hozzá a kollégák.




2010. szeptember 6., hétfő

Csomagok, fonalak és némi hímzés

Két hét szabi után ma újra mentem dolgozni. Már a portán azzal fogadtak, hogy jött egy csomagom. Ebben küldte vissza a magazin a múltkor mutatott dolgokat.
Fenn pedig a kolléganők fogadtak azzal, hogy van egy csomagom. Ez Katától jött a meglepi nyereményemmel.


Nagyon-nagyon köszönöm! A hűtőmágnes már ki is került a hűtőmre és a szívecskének is van helye.

A némi hímzés pedig a múlt héten elkészült rr minta. Ennek hatására elővettem az Aylától nagy nehezen előkerült terítőmet, hogy befejezzem ugyanezzel a mintával. Még egy fél növény hiányzik és mutatom.




a vettem pár pompom-fonalat az Aldiban. Sálak lesznek, de valószínűleg egyik sem marad nálam.

2010. augusztus 30., hétfő

Címlapon

Mivel többen már megkapták az aktuális Keresztszemes magazint, így megmutathatom mit is hímeztem én ebbe a számba.








2010. augusztus 29., vasárnap

Kendő

Tegnap blokkoltam egy már korábban elkészült Kiri kendőmet. A mérete 190*95 cm.
Mivel itt még nem láthattátok, mutatok fázisfotókat is.




Sőt egy korábbi kendőmről is itt egy kép. Szintén Kiri, az első mintadarab pamutból, mert nem mertem gyapjúból megpróbálni. A képen modell Leopold a plüssleopárd, aki házörző szerepet is betölt.
A sáltű pedig Kricsár gyönyörű alkotása. :-)



És elkezdtem egy Lamináriát Smelinda gyönyörű fonalából.